Kihívás 2 lábon és 2 keréken
Az eseményt a szülőfalunk igencsak elavult játszóterének felújítási vágya hívta életre. Néhány helybéli (főként kisgyermekes szülő) összefogott és egy nagyszabású rendezvény, valamint online megmozdulások (kerítés-örökbefogadás és licitek) keretében elindították a pénzgyűjtést.
A rendezvény nyitó eseménye a futás volt, ahol három távon indulhattak a nevezők: 800 m-en, 2 km-en és 5 km-en. Minden korábbi várakozásunkat felülmúlta, hogy végül 180-an álltak rajtvonalhoz, ahol nem volt ritka, hogy három generáció futott együtt.
Bár első ízben rendeztünk ilyen versenyt, igyekeztünk maximálisan megadni a módját: általunk épített rajt/cél kapuval, haladásjelző táblákkal, frissítő állomással, egészségügyi személyzettel, polgárőrök által biztosított helyszínnel, befutó csomaggal és éremmel. A befutó csomagot és az érem megvásárlását rokonaink, barátaink és helyi termelők/gyártók támogatták, így a teljes nevezési díjat a játszótérre tudtuk fordítani.
I. VÁLkörzés
Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy próbára tegye magát, és kiderüljön, képes-e a szimbolikus, egyben nagyon komoly teljesítményt kihozni magából.
Időmérést nem biztosítunk, ezzel is kiemelve, hogy ez nem verseny, hanem hagyományos értelemben vett kihívás, ahol önmagunk legyőzése a cél. Frissítőpontot állítunk fel, illetve a célban is igyekszünk biztosítani némi kalória-utánpótlást.
Mindezt közösségi munkában, illetve szponzoraink segítségével, minimális nevezési díj ellenében tesszük. Szeretnénk ezt az állapotot minél tovább fenntartani, ugyanis így hozzáférhető a legtöbb ember számára egy ilyen szabadidős program. Fontosnak tartjuk, hogy az egészséges életmód, a testedzés, annak népszerűsítése minél több ember számára adott legyen, az üzenet minél több helyre eljuthasson.
Tartalmas és hasznos szabadidő-eltöltési programot kívánunk biztosítani a sportolni vágyók számára, mely emberközeli és barátságos hangulatú, és segítőn kínálja a lehetőséget mindenki számára, hogy kipróbálja magát, el tud-e végezni egy VÁLkörzést.
A közös erőfeszítés és a közös teljesítmény önkéntelenül is szorosabbra fűzi az emberi kapcsolatokat.
Csak egy kör….Vál körül
Alapinformációk
Helyszín: 2473 Vál, Széchenyi utcai Játszótér
Sport kihívás rendezője: Vál Községi Sportbarátok Egyesülete – Vál-KSE
Esemény szervező-partnere: Bencsik Barnabás
Futó Távok:
1200 m – aszfalt (9:26)
2 km – aszfalt (9:24)
5 km – aszfalt + murva (1km) (9:22)
6.5km – terep, 50m szintkülönbség (9:20)
Kerékpáros távok:
5 km – aszfalt + murva (1km) (9:17)
6.5 km – terep, 50m szintkülönbség (9:15)
Díjazás: Minden résztvevő befutócsomagban és EGYEDI befutóéremben részesül. A különböző távok első férfi és női helyezettjei ezek mellett ajándékcsomagban részesülnek
Külön-díjazás: Teljesítsd a választott távot jelmezben
Rajt: 9:15-től
Rajtszám-felvétel és a felelősségvállalási és az adatvédelmi nyilatkozat aláírása: A kihívás napján a helyszínen 8:00-tól
Résztvevők számának limite: 500 fő
Útvonalak
Nevezés, részvételi információk
Előnevezés
Nevezési díj tartalmazza: részvétel az eseményen, rajtszám, frissítés, befutócsomag, a teljesítőknek EGYEDI befutóérem, orvosi szolgálat, biztosított útvonal
Nevezési díjak (választott távtól függetlenül):
- Gyerek (18 éves korig): 1.000.-
- Felnőtt: 2.000.-
A nevezési díjból befolyt bevételt a szervezés költségeire, illetve karitatív célokra fordítjuk.
Nevezés módja:
- Legkésőbb 2022.03.28. éjfélig
- Online nevezési felület: https://forms.gle/9tgp4FtSg87S5WNz8
Befizetés módja:
- átutalással a Vál KSE bankszámla számára
- személyesen készpénzben: Bencsik Barnabás, 2473 Vál Vágóhíd utca 20.
Helyszíni nevezés
Korlátozott számban lehetőség lesz a helyszínen is nevezni. Ilyen esetben a nevezési díj nem tartalmaz egyedi futóérmet és befutó csomagot.
Helyszíni nevezési díj tartalmazza: részvétel az eseményen, rajtszám, frissítés, a teljesítőknek egyszerű érem, orvosi szolgálat, biztosított útvonal
Nevezési díjak (választott távtól függetlenül):
- Gyerek (18 éves korig): 500.-
- Felnőtt: 1.000.-
Nevezés módja:
- A rendezvény helyszínén és napján.
- 8:00-9:00 között a rajtszámátvételi pultnál
Díjazás
Ünnepélyes átadás az összes versenytáv lezárulta után a helyszínen várható.
A távokat jelmezben teljesítők közül a legkreatívabb (zsűri döntése alapján) jelmezt viselő résztvevő különdíjban részesül.
Tudnivalók az esemény napjára
- A váli lakosokat kérem, hogy autó nélkül közelítsék meg a Széchényi utcát. Az esemény ideje alatt a Játszótér és a Templom között az utat a polgárőrök lezárják
- Vendégeink autójukat a váli ismerőseiknél, a focipályánál vagy a kastély előtt parkolják le
- Öltöző sátrat biztosítunk
- Kérek mindenkit érkezzen időben!
- Rajtszám-felvétel helyszínen 8:00-tól
- Rajt 9:15 (rajtszámmal, bemelegítve)
WC
A helyszínen mobil WC-ket állítunk fel.
Öltözők
A helyszínen férfi és női öltöző sátrakat állítunk fel.
Egyéb tudnivalók
- A kihíváson minden felkészült futó/kerékpáros rajthoz állhat, aki elfogadja a kiírásban foglalt feltételeket.
- A rajtszámod elöl viseld! Ügyelj rá, hogy mindig jól látható legyen, és ne hajtsd össze! Gondoskodj róla, hogy a rajtszámod helyesen legyen felerősítve!
- NEM AJÁNLOTT részvétel közben a külvilág zajait tompító bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülbe bedugva hallgatni, használni. A fülhallgató elnyomja a külső zajokat, így a résztvevő akadályozhatja a többi résztvevőt és a munkájukat végző szervezőket, orvosi csapatot.
- Az eseményen értékmegőrzést nem vállalunk.
- Az esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a szervezők előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
- A szervezők fenntartják a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
Orvosi tudnivaló
- Ha a kihívás napján a rajt előtt valamilyen egészségügyi panasz merülne fel, az orvosi segítséget a célterületen találod meg.
- Ha az útvonalon a mezőnyben valaki rosszul lesz, a legközelebbi kilométerjelző tábla őrének kell szólni, vagy a frissítő állomáson kell jelezni hol történt a rosszullét.
- Minden rajtszámon van egy SOS orvosi szám is.
- Megjegyzés: Ha gyógyszer hatása alatt vagy valamilyen egészségügyi körülmény fennállása mellett futsz, ezt írd a rajtszámod hátoldalára.
Fontos figyelmeztetés!
- A rendezvényen való részvétel során minden kedves érdeklődő, illetve résztvevő a saját egészségi állapotának, teherbírásának és edzettségének megfelelően, saját megítélése szerint és döntése alapján végzi a kihívást.
- A sporttevékenység az összes élettani előnye mellett – nagyon kis mértékben ugyan, de – veszélyeket is jelenthet.
- Fontos, hogy komoly teljesítmény előtt konzultálj az orvosoddal!
- Csak felkészülten vegyél részt az átlagosnál nagyobb igénybevételt jelentő sporteseményen vagy megterhelőbb edzésen!
- Betegen, sérülten, lázasan, hányás vagy hasmenés után ne vegyél részt a kinézett eseményen!
- Bármilyen szokatlan jelet érzel magadon sportolás közben, lassíts, állj meg, ha kell, kérj segítséget!
- A fentiek nem függenek a sporttevékenység hosszától, egyedi, hogy kinek mi jelent komoly teljesítményt. Légy felelős önmagadért, sportolj okosan!
További hasznos információk
- Mindig érdemes odafigyelni a rendezvény hangosbemondójára!
- Néhány dolog megváltozhat, módosulhat az esemény napján és erről csak így tudunk már tájékoztatni.
Elveszett gyerekek
- Az esemény forgatagában szülőktől elkeveredett gyermekekről az információs pultnál tudnak felvilágosítást adni.
- Kérünk Benneteket, hogy hozzájuk és ne a nagyszínpadon dolgozókhoz forduljatok segítségért!
- Ha elveszettnek vélt gyereket találtok, kísérjétek az információs pulthoz!
A rajtszám hátuljára ráírhatjátok azt a mobilszámot, amit hívhatunk, ha elveszettnek hitt gyerekkel találkozunk. A telefonszám felírása után a rajtszámot helyezzétek el a gyereken!
Futó etikett
- Érkezz időben! – hogy a rendezvény helyszínén és az öltözőknél elkerüld a sorban állásból adódó idegeskedést, hogy legyen időd találkozni a rég nem látott barátokkal, vagy hogy új ismerősökre, futótársakra találj.
- Ne engedd, hogy olyan futó fusson melletted, aki nem nevezett be a kihívásra! Nem igazságos azokkal szemben, akik fizettek azért, hogy futhassanak.
- Ha pár másik futóval haladsz együtt, ne álljátok el az utat teljes szélességében. Ha hallod, hogy valaki megelőzne, mihamarabb állj félre és hagyd őt elmenni.
- Kérünk, hogy a rendezvény területén és az útvonalon, különösen a frissítő állomásokon is ügyelj a tisztaságra! Használd a kihelyezett hulladéktárolókat, és ne szórd el a szemetet! A rendezvény helyszíne eredeti állapotba való visszaállítása nagyon nagy feladat, köszönjük, hogy ezzel is segítetted a munkánkat!
Adatkezelési nyilatkozat
A rendezvényen való részvétellel automatikusan hozzájárulsz a rólad készült fotók és videóanyagok közléshez, de ennek módosítását, törlését a rendezvény előtti időpontig kérheted, illetve az interneten publikált kép és videó anyagok törlését a későbbiekben bármikor kérelmezheted.
Kijelented továbbá, hogy ezen hozzájárulásodat önkéntesen, minden külső befolyás nélkül, a megfelelő tájékoztatás és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismeretében teszed meg.
Hajrá!
00-36/70-241-0532
valkorzes@gmail.com
https://www.facebook.com/V%C3%81Lk%C3%B6rz%C3%A9s-113714724547050
